Építőipar

Ma reggel villanyszerelőnek látszó mester ember a rádióba (ahol áldásos tevékenységem jómagam is folytatom) érkezvén lendületesen munkához látott. Két perc sem telt el, a fúrás faragás zaja hirtelen megszakadt, majd kissé bizonytalan hangon a reszelő szaki fejét vakarva magyarázkodni kezdett "ammmmmmm, azt hiszem..."
Körülményes monológja végére kiderült, hogy van két gyereke, a nagyobbik elkésett az iskolából, a kicsi pedig éppen bilizni tanul. Elfelejtette a házassági évfordulójukat, ezért a felesége haragszik rá, ja és mellesleg elvágta az összes net és telefon kábelt, amin keresztül a rádió élő adása megy.... Most másodjára....
Nem probléma, mindent össze lehet kötni. Csak éppen nem keresztbe, meg kasul. Hosszadalmas fejvakarás, és kötögetés után sikerült 1 vonalat visszaállítani a sok közül. Ekkor eszébe jutott, hogy máshol is át kell még vágnia vezetékeket, és elmenekült a helyszínről.
Csak egy magyarázata lehet a jelenségnek. Kell lennie egy emberfeletti láthatatlan entitásnak, aki biztosítja, hogy az építőipar a világon mindenhol kissé szürreálisan és felettébb inkompetensen működjön. Valami görög isten leszármazottja lehet, fura humorérzékkel.

husss

Elszaladt ez a szűk két hét. Izgalmas, mozgalmas, kevés alvós, betanulós. Ma este vonyatra pattanok. Néhány nap otthon, aztán vissza Berlin gyomrába. Játszunk a fringen, játszunk a kishon kávézóban. Jertek!

enyimé?

Reggel kifelé suhanván a házból megakadt a szemem egy, a faliújságra biggyesztett cetlin. Kétszer is el kellett olvasnom. Azt hittem tán a szemem káprázik. Igazi, németes kicsit dőlten lendületes, de rendezett kézírás hirdette: 'tegnap a ház előtt találtam 100 Eurot. Csöngessen a másodikon, aki elvesztette.'
Persze mindezt németül, de nem is ezen van a hangsúly.
Sokkal inkább az az érdekes, hogy a megtaláló nem zsebre vágta a zsákmányt, hanem keresi a tulajt. Ez persze felvet egy lényegi praktikus kérdést. Hogy az ördögbe tudja beazonosítani, hogy a jelentkező valóban a jogos tulajdonos-e? Amennyiben ugyanis nem írta rá a nevét a pénzre, akkor esetleg ujjlenyomat, vagy dns vizsgálat híján az azonosítás nehézkessé válhat. (Igaz, még alapos nyomozói munka mellett is, kicsi a valószínűsége, hogy az elvesztő félen kívül más nem érintette volna meg a bankót.)
Kíváncsian várom, hogy meddig marad a cetli a falon.

hello, bonjour, konichiwa, uff...

Franciaország bizonyos részein akár négy puszit is illik adni, Korzikán ötöt, míg Párizsban kettővel is megelégszenek. A spanyolok rossz oldalon kezdik a puszit, ezért az óvatlan utazó idétlenül beleütközik a melegszívű bennszülött orrába. Az amerikaiak eggyel is megelégednek. Az eszkimók az orraikat dörzsölik egymásnak...Minden társadalomnak megvan az elfogadott köszöntő rituáléja.
Berlinben a kézfogás és az ölelés a módi. Az üdvözlő két fél vagy neutrálisan, de határozottan kezet fog, vagy barátilag röviden megöleli egymást. Maga az ölelés csak épphogy egy pillanatig tart, és bal oldali (tehát a jobb vállak érintkeznek) miközben 'hálló ví géc' szavakat illik mormolni. Érdekes, hogy egy bemutatkozás után már a következő találkozáskor elvárt az ölelősdi, jelezvén 'én már tudom, ki vagy.....nem fertőzöm'.

"Melyik a nemdohányzó mentőcsónak?"

Mint oly sok helyen tőlünk nyugatabbra, itt sem lehet kocsmákban, éttermekben, kávézókban... dohányozni. Ennek, mint nemdohányzó persze örül az ember, de van árnyoldala is az új szabálynak.
Mivel a többség dohányzik, ezért gyakran találom magam egyedül az asztal körül, kabátok, táskák társaságában, amiket a csapat menő tagjai a kevésbé menő, nemdohányzó hátra maradottakra bíznak. Mint valami alkalmi biztonsági őr, vigyázhatok az ipodjaikra, tárcáikra, amíg a vagány fele a társaságnak elmegy egy kis mini kirándulásra, az ajtó előtt pöfékel és csivitel.
Csak egy megoldást látok. Dohányzók kizárólag dohányzókkal, nemdohányzók pedig nemdohányzókkal barátkozhatnak. Itt az ideje, hogy a társadalom kettészakadjon!

Yorkschlößchen

Tegnap este ünnepélyes keretek közt megkezdtem a Berlini éjszaka felderítését. Egy pici élőzenés kocsmában voltunk. Amennyire kedves kis hely, annyira nyelvtörő a neve is. Lehet gyakorolni: Jorkslösszjhen.

Kinézetre, hangulatra akár Pesten is lehetne. Megdöbbentő azonban, hogy míg Pesten negyven felett már nem nagyon látni embert ezeken a helyeken, itt legalább a fele a mulatozó tömegnek erősen ötven feletti. Meg is kérdeztem a bennszülötteket, hogy a koreloszlás csak véletlen valami helyi bridzs klub közelsége okán alakult-e így, vagy ez megszokott. Nem is értetették először, hogy min akadt meg a szemem. Valahogy úgy tűnik, persze nem tudományosan elemezvén, csak úgy érzetre, hogy itt nincs akkora szakadék a korosztályok között.

Kellemes este volt.

Habár nincsen csak egy fejem...

Hihetetlen, hogy még csak öt napja vagyok itt. Hirtelen fura bűntudatom kezdett lenni. Úgy éreztem, hogy csomó mindent, amit elterveztem még nem csináltam. Úrrá lett rajtam a 'már megint elvesztegetem az időmet' érzés. Aztán rájöttem, hogy még nem vagyok itt egy egész hete sem, de már van bringám, már van szobám, már benne voltam a rádióban, egy rakat embert megismertem. Már számítanak rám. Már csörög a telefonom. Már hiányolnak. Ez nagyon jó érzés.

Az emlegetett vörös szőnyeg még mindig gördül előttem. Hívogatóan, puhán. Igaz már szinte ijesztően széles, nem is egy szőnyeg, hanem szerteágazik. Annyi mindent akarok még csinálni, és annyi mindent kínál a város, belőlem pedig csak egy van. Vagy, ahogy Süsü érvelt: "Nekem csak egy fejem. Apámnak három, nagyapámnak 7, dédapámnak 12, ükapámnak 24 feje volt. Te lehet, hogy az a bajom, hogy nekem már csak egy fejem van."

Persze Süsü, a mindentudó a választ is ismeri: "....egy fejjel is lehet sokat csinálni, sőt okosokat........"

Szögletes keretek

A német szemüvegipar nem képes kerek szemüvegkeretet gyártani. Más okát nem látom, miért lehet kizárólag szögletes kereteket látni. Bár néhány vállalkozóbb kedvű honpolgár megpróbálkozik dizájnosabb formákkal, de ezek inkább a nevetséges, mint a divatos kategóriába sorolható szemüvegek. Fura, színes, értelmetlen irányba kiálló drótdarabokkal ékesítve. Mondanom sem kell, hogy ezen erős túlzással divatos darabok is természetesen szögletesek. Van egész nagy, vagy ici-pici, keretes, kerettelen, piros, kék, zöld, ezüst, arany....de egy dolog mindig közös. Ha szemüveg, akkor szögletes.

Érthető is, hiszen ijesztő dolog a kör. Elkezdődik, és sosem ér véget! A tojásdad pedig egyszerűen a gonosztól való, elvégre a záptojás büdös. Hová lenne a nemzet, ha az emberek az ördögtől való karika kereten át néznék a világot!

Haribo macht Kinder froh...

Berlin jelképe a medve, kedvenc nasija pedig találóan a gumimaci. A kettő között persze nincs valódi összefüggés, de én szeretném hinni, hogy mégis a nemzeti öntudat békés megnyilvánulása a berliniek egyöntetű gumicukor imádata. Az elmúlt három nap alatt több fogba ragadó gumifalatkát ettem, mint eddigi életem során összesen. Mindenkinek a zsebében ott lapul egy csomag haribo maci. Lelkesen kínálják. Külön izgalmas jelenség, mikor két bennszülött egyszerre kínálja a másikat gumimacival. A köszöntő rituálé szerint ilyenkor illedelmesen kuncogni kell, majd mindkét fél elfogadja a kínált rágnivaló medvét. A kapott mackó színe kedvelt társalgási téma, de megemlítése nem feltétlen szükséges része a rituálénak.

Berlini palacsinta

Berlinben minden szélesebb, nagyobb, távolabb van. A birodalmi múlt otthagyta lenyomatát a város szerkezetén is. Bringás város, avagy, ahogy a reklám is hirdeti: "Tisztább, szárazabb, biztonságosabb..." Persze lehet tömegközlekedni, hiszen náluk már rég megépült a négyes metró, meg a kilences is... De kinek van kedve zötyögni, mikor szabadon lehet suhanni a tágas utcákon. Ráadásul itt nem sárga csíkkal 'építik' a bringautakat.

Domborzatilag nem túl izgalmas vidék. Német főpalacsinta. Tegnap rábukkantam az egyetlen helyiek által hegynek csúfolt dombocskára. Mindennek örömére és a városi kalandozás megkönnyítése véget, szilárd kerékpár vásárlási szándékkal átverekedtem magam egy zsibvásáron. Klasszikus minden-piac. Praktikus műanyag, zenélő fali haldísztől kezdve búvárfelszerelésig minden kapható. Meghatározhatatlan nációjú kereskedő biztosított, hogy jobb üzletet nem is köthetek: "yes Ja, very gut, sevimli Farrrrrrrroud". Ugyan használt kávéfőzőt is kínált, mert az jól megy a vadonat régi biciklim színéhez, mégis az elmaradhatatlan alkudozás után csak egy kerékpárral és egy csomag hajgumival lettem gazdagabb.

Hans, a bringa igazi kontrás alapmodell, made in Holland. Csidi-csuda elegáns, és kényelmetes.

Ülünk a vonat

Eleve nincs alvászavarom, de a vonat monoton zakatolása pillanatok alatt álomba ringatja az utazót. Én pedig utazó voltam, és aludtam is persze. Evés, ivás, kalauz jön megy, alvás. Aztán evés, ivás, kalauz jön megy, alvás..... csak az idő vánszorog tetű lassan. (Itt felmerül persze a kérdés, hogy milyen gyorsan is mozog valójában egy tetű.)

Üdítő változatosságként Brnoban rohamosztagos rendőrök kíséretében egy csapat foci szurkoló szállta meg a szerelvényeket. Meccs volt feltehetőleg, és a 'oihaofoshfoi wáááááááááááá' vidám csatakiáltásokból arra következtettem, hogy nyerhetett a csapat. Majd miután a süvőltő cseh sportbarátok újdonság ereje alábbhagyott ismét elszenderedtem, természetesen az elmaradhatatlan jegykezelés után. Mire Berlinbe befutott a vonat a jegyem egy bonyolultabb lyukkártyás számítási laphoz hasonlított leginkább. Lehet, hogy a kalauzok szövetkezetben másodállásban konfettit gyártanak.

Hol maradnak a lepkék?

Még négyet kell aludni és irány Berlin. Mint a Süsüben a királyfi, elindulok szerencsét próbálni. Féltem, hogy félni fogok, izgulni. Közeledvén majd az induláshoz, ahogy az angolok mondják: lepkék költöznek a hasamba. Meglepő, de sehol semmi csinos ízeltlábú, még hernyó sem. Sőt! Mintha egy Berlinig véget nem érő vörös szőnyeg gördülne előttem, kipárnázva minden lépésem az úton. Hívogatóan hirdetve 'Erre tessenek, erre tessenek!'