Megjöttem Budapestre. Nem tartott sokáig, hogy kis hazánk túláradó kedvessége mohásbunkóként fejbe ne kólintson. Ma pár dolgot el kellett intéznem a városban. Olyan fantasztikusan ritka, és ezek szerint megoldhatatlan feladatokat, ami szegény megfáradt ügyintézőket és boltosokat a kétségbeesés és öngyilkosság határára lökte.
Nos, hol is kezdjem. Mi is volt a probléma? Nem működik a bankkártyám. Nyilván elromlott. Nyilván kell egy új. Nem gondoltam volna, hogy ez ekkora gond, baj nehezen megoldható feladat. Tévedtem. Bellibbentem hát a bankba. Szám húzás, várás, sorra kerülés.
"Szép jó napot kívánok!" köszöntem udvariasan, jó kedéllyel a láthatólag robbanás szélén álló díszpicsának.
"'napot" mormolta fel sem nézve az ügyintéző lány. Gondoltam biztos a nyakát ékesítő strassz pánt túl szoros, vagy a körmei kopnak a billentyűzettől, és ezért ilyen bosszús.
"Elromlott a bankkártyám. Kéne egy új." igyekeztem egyszerűen, és röviden elmagyarázni problémám.
"Az nem lehet. Ezek a kártyák nem romlanak el." lepett meg válaszával hidrogén hercegnő.
"Márpedig ezt nem ismeri fel az automata. Tehát elromlott."
"Ezt egész biztos, hogy nem tudjuk megoldani." kaptam a frusztrált, és ideges választ a segítőkészség legkisebb csírája nélkül.
Ugyan kicsit elszoktam már ettől, de azért mégis itt nőttem fel. Ilyenkor nem szabad feladni. Kitartottam hát, és jelentősebb győzködés után azért csak kitalálta, hogy mégiscsak lehet új kártyát csinálni. "De az nagyon sok munka." És mindjárt itt van Karácsony, jöjjek vissza az ünnepek után. Ezen a ponton már nem hittem a fülemnek. Fantasztikus. Az ügyintéző nem szeret ügyintézni. Az embereket sem szereti különben sem, igazából műkörmös akart lenni, de véletlenül egy bankban kötött ki.
Otthon, 'édes' otthon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése