üvöltő

Kis háztartásunk gazdagabb lett egy hasznos eszközzel. Nem akármilyen szerkezet. Hamar nevet is kapott. Leon. Leon, mert úgy üvölt, mint egy fába szorult oroszlán. Helyes, sötétkék, fröccsöntötten lekerekített teste elképesztő kiabálásba csap, mikor munkára ösztökéli az ember. Leon, a modern porszívó, ősei még olyan hatalmasak voltak, hogy csak lovaskocsival lehetett megmozdítani, és az épület előtt parkoló gépből hosszú csöveket vezettek a házba, hogy az új találmány csodálatosan portalanítsa az ámuló tömegek legnagyobb örömére a szolgáltatást megfizetni tudó, és a technikai vívmányokat kedvelő, de kicsit bohókás honpolgár lakását.
Leon kis teste töredéke felmenőinek, de mindezt kompenzálja hangjával. Ugyan valamennyire port is szív, de leginkább üvölt. Bekapcsolni szigorúan a füldugók felhelyezése után szabad. Elképesztő hangerőt produkál a drága. Leon a port nem csak szívja, hanem rá is kiabál. Pontosan nem értem ugyan, hogy ez miért jó, de valami oka biztosan van. Különben miért is áldották volna meg a gyár mérnökei ekkora hanggal. Talán bizonyos frekvenciák felkavarják a statikus elektromosságtól letapadó porszemeket?!
Egy biztos, mikor Leon szív, Leon üvölt is. Nem is értem, miért porszívónak árulták, mikor ez egy üvöltő.
Fülek bedugva, szívásra fel, mert szívni kell!

szilveszteri harci játékok

Szilvesztert be kéne tiltani. Hogy miért is? Lássuk csak. Már régóta nem szeretem a szilvesztert. Sőt, helyesbítenék, utálom az új év érkeztét. Persze nem a dátumváltás tényével van bajom. Az egyszerűen praktikus, különben végtelen sok hónap név kusza világában kéne a tér-idő kontinuumban bolyonganunk. Ezen kitüntetett nap kötelező megünneplésének elkorcsosult, vagy inkább elvadult mivolta az alapvető probléma. Nem értem, miért annyira fontos a tél közepén, a legnagyobb hidegben matt részegre inni magát az embernek. Persze mindenkinek saját belátására van bízva, hogy mikor és miért is issza magát felismerhetetlenségig hülyére. De szilveszter estélye valami számomra kifürkészhetetlen okból társadalmilag elfogadhatóvá változtatja, az egyébként minden kritikán aluli viselkedést, részegséget, kábulatot, 'bulizást'.
Most volt szerencsém Berlinben átélni az ünnepi, akarom mondani harci játékokat. Itt ez úgy néz ki, hogy délután három körül elkezdenek lőni, és hajnalig abba sem hagyják. De nem ám időnként egy egy rakéta, vagy petárda. Ropogó tűzharc. És ugyan a blogírás egyik fontos eleme a túlzás, de most csak objektívan leírom a jelenséget. Hajnali egyre az egész városrész füstbe borult már. Bandázó kamaszcsapatok dobálják a petárdát minden arra járókelő lába mellé, elé, alá, fejére.... A levegő fojtogatóan puskapor szagú. Éjfélkor szűnni nem akaró tűzijáték. Kiabálás, lövések minden felé. Ha valaki esetleg háborús filmet szeretne forgatni, és nincs pénze a drága statisztéria és lőszermennyiségre, egyszerűen december 31-én éjszaka forgasson itt. Biztos lesz elég vágó anyaga.

Szóval és tettel, veszélyes, hangos, bosszantóan büdös és felesleges az egész. Ráadásul másnapra minden tiszta töltényhüvely, ami az esőben csúszik is. Értelmetlen baromság, és még sokba is kerül. Be kéne tiltani. Ráadásul azóta csöng a bal fülem, hogy egy rohadt petárda pont mellette robbant fel.

Az egyetlen magyarázat, hogy miért engedik szerintem, hogy az emberek szeretnek háborúzni, és így évente egyszer kiélhetik a robbantási mániájukat. Lehet bandákban rohangálni, egymásra lőni, ártatlan járókelőket büntetlenül megsüketíteni. Cserébe egész évben viszonylagos nyugalom, rend és tisztaság van. Az állati ösztön, harcra, fegyverre kielégítve, vissza a polgári élethez.

Otthon, 'édes' otthon?!

Megjöttem Budapestre. Nem tartott sokáig, hogy kis hazánk túláradó kedvessége mohásbunkóként fejbe ne kólintson. Ma pár dolgot el kellett intéznem a városban. Olyan fantasztikusan ritka, és ezek szerint megoldhatatlan feladatokat, ami szegény megfáradt ügyintézőket és boltosokat a kétségbeesés és öngyilkosság határára lökte.
Nos, hol is kezdjem. Mi is volt a probléma? Nem működik a bankkártyám. Nyilván elromlott. Nyilván kell egy új. Nem gondoltam volna, hogy ez ekkora gond, baj nehezen megoldható feladat. Tévedtem. Bellibbentem hát a bankba. Szám húzás, várás, sorra kerülés.

"Szép jó napot kívánok!" köszöntem udvariasan, jó kedéllyel a láthatólag robbanás szélén álló díszpicsának.
"'napot" mormolta fel sem nézve az ügyintéző lány. Gondoltam biztos a nyakát ékesítő strassz pánt túl szoros, vagy a körmei kopnak a billentyűzettől, és ezért ilyen bosszús.
"Elromlott a bankkártyám. Kéne egy új." igyekeztem egyszerűen, és röviden elmagyarázni problémám.
"Az nem lehet. Ezek a kártyák nem romlanak el." lepett meg válaszával hidrogén hercegnő.
"Márpedig ezt nem ismeri fel az automata. Tehát elromlott."
"Ezt egész biztos, hogy nem tudjuk megoldani." kaptam a frusztrált, és ideges választ a segítőkészség legkisebb csírája nélkül.

Ugyan kicsit elszoktam már ettől, de azért mégis itt nőttem fel. Ilyenkor nem szabad feladni. Kitartottam hát, és jelentősebb győzködés után azért csak kitalálta, hogy mégiscsak lehet új kártyát csinálni. "De az nagyon sok munka." És mindjárt itt van Karácsony, jöjjek vissza az ünnepek után. Ezen a ponton már nem hittem a fülemnek. Fantasztikus. Az ügyintéző nem szeret ügyintézni. Az embereket sem szereti különben sem, igazából műkörmös akart lenni, de véletlenül egy bankban kötött ki.
Otthon, 'édes' otthon...

forraltan vásárolva

...és csak terjed és terjed. Mint a pestis, megállíthatatlanul csak terjed. Először a nagy turista csomópontokon jelent meg. Aztán házról házra fertőzi meg az egész várost a karácsonyi díszkivilágítás, és giccshalom. Feltartózhatatlanul, és könyörületlenül maga alá temetve a várost. Házak lassanként már nem is látszanak. Minden piros, aranyszínű, vagy legalábbis villog. Kitömött, fröccsöntött, függesztett, támasztott, ragasztott.... mindenhol mikulás, angyalka, bárányka, mindegy mi, csak puha legyen és giccses.
A helyi lakosság, pedig a tömeghipnózis hatása alatt, illetve a mindenhonnan csobogó forralt bortól megittasulva vásárol.
Szerintem érdekes lenne megnézni a forralt bor fogyasztás, és a vásárló kedv közti összefüggést. Erős korrelációt vélek felfedezni.

lokál-jeti

Berlinben hihetetlen formák flangálnak az utcán. Van itt a környéken egy lokál-jeti. Ahogy az egy igazi jetihez illik, nagy szakáll, torzonborz hajzat, benga nagy figura. Most, hogy dermesztő már itten az idő, az időjárásnak megfelelő, de szükségtelenül koszos 'michelinbaba' kabátban. De persze mindez még annyira nem is meglepő, minden városban vannak igénytelen formák, és amíg hideg van, és hátszélben találkozik vele az ember, annyira nem is gyomorforgató.
No de ami a mi lokál-jeti barátunkat igazán kiemeli a lepukkant tömegből, az az, hogy ő mindezt mezítláb adja elő. Mindegy, hogy röpködnek a mínuszok, ő akkor sem kényszeríti lábfejét zokniba, cipőbe, mamuszba, csizmába, hajóba, akármibe... csak úgy mezítláb. Nem is értem, hogy hogy van még lábfeje. Miért nem fagyott le?!

nyeregfagy

Bekopogott a hideg. Vagyis inkább dörömbölt. Megmutatta, hogy itt mekkora farkasok fognak majd üvöltözni a közeljövőben.
Ma reggel a biciklimet eloldozván kedvenc póznámtól arra lettem figyelmes, hogy a nyergemet egybefüggő jégréteg fedi. Ennek bevallom nem örültem, igaz csudi szép látvány, de hajnalban, egyébként is jeges tenyeremmel jeget olvasztani tomporom védelmében mégsem tartozik kedvenc foglalatosságaim közé. De mivel nem volt nálam nyeregjégoldó (Sattelenteiser), mit volt mit tenni, szakszerű "dörzsi-dörzsi" módszerrel eltávolítottam jeget, hogy husssss útra kelhessek.
Inkább nem részletezem, mi mindent kellett még jégteleníteni, mire áttekertem keresztbe a városon...

Thomas

Íme Thomas, a 'zongorám'. Kicsit kisebb, kicsit fújósabb, mint egy Bösendorfer, de az enyém. Praktikus lélegeztető gégecsővel. Elegáns, dizájnos, kottatartónak is használható tokkal, vonó nélkül.
Végre billentyűk!



Mai melodika rejtvényünk:
Céééé desz cé gé bé c é gé béééé
cé desz cé desz cé há gé bééé
cé há bé á ász gé gesz efffff

A helyes megfejtők között értékes nyereményeket sorsolunk ki.